Európa Szálló, Siófok

Előzmények

A meglévő ingatlan együttes Siófok 1960-as években induló építészetileg legjelentősebb szállodafejlesztése, a kor kitűnő építészeinek közreműködésével. Az első szállodát, a Balaton Szállót 1962-ben adták át rendeltetésének, majd ezt követte a Lidó, a Hungária, és végül, 1966-ban a tizenhárom emeletes Európa Szálló.

Tervezési program

Olyan arculati, építészeti frissítés elérése a cél, mely a meglévő értékes modern építészeti örökséget menti, a végzetesen amortizálódott építészeti, városképi elemeit felújítja, átalakítja, vagy lecseréli. Ennek a beavatkozásnak a kulcsa a meglévő néhai központi konyha – étterem nem jelentős átalakításával egy nagyvonalú, földszint + 1 emeletes épület létrehozása.

Program:

  • 800 főt befogadó konferenciatér kiszolgáló, szerviz elemekkel. Helye a mostani, használaton kívüli központi étterem földszintje és új emeleti ráépítése.
  • Új étterem-konyha a konferenciarészhez közvetlenül kapcsolódva. Tervezési feladat a két egymás melletti funkció térbeli elhelyezése, közlekedési kapcsolatai.
  • A létesítményekhez szervesen kapcsolódó wellness, melynek optimális pozíciója az Európa Hotel alatti lepény alakú tömeg. A wellness és lobby egy bárrésszel alkotna közös egységet, melynek térbeli kialakítása tervezési feladat.
  • osztályú kb. 500-700 m2 alapterületű reprezentatív irodaház részleg a meglévő Éden Bár helyére, azt 90 fokkal a Balaton felé fordítva. Ennek a konferenciaközponttal nincs közvetlen összekötése.
  • A konferenciaközpont és Hotel Európa között közvetlen fedett összekötést kell kialakítani. Meg kell vizsgálni a földszinti és felszín feletti híd, lábakra állított folyosó kialakításának lehetőségét, figyelembe véve a közlekedési főirányok szétválasztását.
  • A konferenciák idejére telken belüli parkolóhelyek biztosítása. Ez csak a zöldfelületi mutató terhére lehet, különösen költséges a kötelező olajfogók kialakítása. Alternatív megoldás a meglévő Kinizsi utcai parkoló ingatlan kapacitásának felhasználása, bevonása az engedélyeztetési eljárásba.
  • Hotel Europa 3 jelenlegi felvonója nem megfelelő méretű, legalább egy felvonóakna bővítése szükséges, mely műszakilag megoldható a szomszédos szervizhelyiség területéből.
  • A fejlesztési koncepció ütemezésének felállítása. A kivitelezés ütemezése és a főidényi működtetés összehangolása. A várható beruházás becsült költségelemzése.
  • A Hotel Europa alatti földszintes lepény lapostetős födémének beépítésével elegáns, tetőteraszos étterem-bár létesítése, mely a hotelből és a közterületről egyaránt megközelíthető, a hoteltől akár független üzemeltetéssel.

Tervezés: 2013-2014