Budapest, 9. kerület Boráros tér
Kácsor Zsolt író és a NÜB elnökének Schiffer Jánosnak a kezdeményezésére született meg az 1944-ben Horthyligetre internált ártatlanok emlékhelyének gondolata.
Az emlékmű kitépett és felnagyított irkafüzet lapját idéző két egymásnak fordított sarkaira állított fémlemez, melyre folyóírással nevek kerültek fel. Azoknak a zsidó művészeknek, újságíróknak, jogászoknak a nevei, akiket 1944-ben a Boráros tér közeléből hurcoltak el munkavégzésre Szigetszentmiklós határába a Horthyliget hadiüzem területére.
A Varga Tamás szobrászművész által megformált műtárgy 2 db 20 mm vastagságú, egymásnak sarkaival támaszkodó nyers alumínium lemezből készült, egy-egy oldalán füzetlap perforációt mintázva. A nevekből álló szöveg a lemez anyagába vágva, a felületet szövetként kitöltve jelenik meg. Az emlékhely Budapest Főváros és a NÜB együttműködésében számos támogató adományával valósulhatott meg 2024 tavaszán, a magyar holokauszt 80. évfordulóján.
A műtárgy mellett márványtáblán olvasható a szöveg:
„Erre vezetett az útja 1944-ben azoknak az áldozatoknak, akiket zsidóságuk miatt a mai Szigetszentmiklós határában lévő HORTHYLIGET internáló- és gyűjtőtáborba hurcoltak. Ott kb. 700 ártatlant tartottak fogva, majd több mint 200-at haláltáborokban meggyilkoltak.
Az emlékjelet Varga Tamás szobrászművész alkotását a NÜB emeltette HORTHYLIGET áldozatainak tiszteletére.
2023″
Kezdeményező: Kácsor Zsolt író, újságíró, Schiffer János NÜB elnök
Megbízó: Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete + Budapest Főváros Önkormányzata
Szobrászművész: Varga Tamás szobrászművész, grafikus
Építész: Vincze László építész, László Helga művészettörténész
Tartószerkezet: Balázs Géza
Építési munkák: Paczolay Kft.
Szövegvágás: Novi-Cut Kft.
Pubikációk:
https://www.kozterkep.hu/49173/a-horthyligetre-hurcoltak-emlekmuve
https://kilenconline.hu/emlekezet/holokauszt-emlekjelet-avattak-ferencvarosban/
https://enbudapestem.hu/2024/04/16/holokauszt-emlektablat-avattak-a-boraros-teren
Megvalósítás: 2022-2024