Alapítók

A V+L Stúdiót Vincze László építész és László Helga művészettörténész alapították 2000-ben. Indulásunk óta egy sor kitűnő építész volt csapatunk tagja. Parádi Kornélia a kezdeti évektől állandó munkatársunk és szerzőtársa több megvalósult projektnek.

Vincze László építész DLA, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának docense. 1990-ben az Axis Építésziroda társalapítója volt Nagy Tamás, Salamin Ferenc, Varga Csaba építészekkel. Munkásságának elismeréseként 1996-ban Ybl díjjal tüntették ki. 2019-től a Magyar Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 

László Helga művészettörténész, művészeti menedzser a New York-i Columbia University-n szerzett MA diplomát. Ezt követően New Yorkban és Londonban dolgozott éveken át. Visszatérése után kulturális projektek koordinátoraként, céges művészeti programok szervezőjeként, magán- és közgyűjtemények konzulenseként dolgozott. Önkormányzatokkal rendszeresen közreműködik köztéri szoborpályázatok létrehozásában és helytörténeti fontosságú gyűjtemények feldolgozásában. Szíve ügye képzőművészeti alkotások építészeti és belsőépítészeti alkalmazása.

Az építészet komplex, a kultúrában mélyen gyökerező alkotói-mérnöki tevékenység, mely átfogóan reprezentálja az adott kor műszaki, társadalmi viszonyait.  Az építész felelőssége egyszerre a környezettudatos elvek érvényesítése és a korszerű építészeti eszközök használata, ezek egyensúlyának elérése. Egyre fontosabb az örökölt épített értékeink, a hazai építész mesterek életművének védelme.

A technológiai fejlődés új eszközöket ad az építész kezébe, a változó társadalmi szemlélet új igényeket támaszt, felértékelődik a kíméletes, takarékos, a szociálisan elkötelezett építészet. Az érték nem a stílusból, hanem az innovációból, a korszerűségből és az építési folyamat tiszta etikájából fakad.